Egyformák vagyunk? - Nagyvárad 2009

Szakmai beszámoló
"Egyformák vagyunk?" -romániai magyar ifjúsági csereprogram

NCA-NK-09-C-0530

 

Projektünk keretében 30 év alatti fiatalok csereprogramját bonyolítottuk le. Alapítványunk Túlélők Ifjúsági Klubjának tagjai közül 24 fő fiatal és 4 fő felnőtt kísérő vett részt a projektben. A projektben fogadó nagyváradi civil partner részéről 18 fő 30 év alatti fiatal és 4 fő felnőtt. Mind a két ifjúsági klub tagjai egyértelműen hasznosnak, érdekesnek értékelték a programot. Alapítványunk fiataljai már az utazást is nagyon élvezték. Közülük többen még nem jártak külföldön, mivel családjuk nehéz anyagi helyzete ezt nem tette lehetővé. Különösen megható esemény volt, hogy egy hatgyermekes család két gyermekének (17 és 18 évesek) most lehetősége nyílt, hogy először találkozhatott életében nagyvárad közelében élő nagyszüleivel, akiket családjuknak nem állt módjában eddig meglátogatni. Az utazás új emberekkel, földrajzi területekkel ismertette meg őket. Új tapasztalat volt a magyarországi fiataloknak, hogy a románinai magyar fiatalok mennyire fontosnak tartják román állampolgárságuk mellett magyar identitásukat, ez még jobban felkeltette érdeklődésüket saját magyar identitásuk építése iránt. A program segített a fiataloknak a diszkrimináció, sztereotípia fogalmának megértésében. Mind a két ifjúsági közösség látóköre szélesedett. A fiatalokkal foglalkozó ifjúsági munkások pedig egymástól néhány újabb közösségépítő módszer és ötletet tanulhatott meg. A program utáni kapcsolattartás során megállapítottuk, hogy mind a két közösség látogatottsága megnőtt, ill. az eddig bizonytalanul kapcsolódó fiatalok aktívabban kapcsolódnak be a közösségekbe.

A szervezetünk által támogatott Túlélők Ifjúsági Klub tagjainak az önkéntes munkával és a civil tevékenységgel kapcsolatos ismereteit kívántuk gyarapítani, valamint non-formális tréninget mint tanulási eszközt használni diszkrimináció ellen és a sztereotípiák áttörése érdekében. Ezért látogatást tettünk ( 2009.08.20-22. ) a nagyváradi Blessing Center Egyesületnél. Az utazást megelőzően felkészítő tréningeket és beszélgetést szerveztünk az utazásra kiválasztott fiataloknak, amelynek során a sztereotípiák, a diszkrimináció és a interkulturális tapasztalatokról volt szó. Fontosnak tartottuk, hogy a külföldön még nem járt fiatalok képesek legyenek kezelni új tapasztalataikat és megfelelően viselkedjenek az idegen közegben.

Miskolcról egy kis busszal és egy személyautóval utaztunk. 2009. 08. 20-án korán reggel indultunk Miskolcról. Tervezett programunkat az időjárás függvényében átvariáltuk. Érkezésünk után kirándulást tettünk az Izvorul Minunirol (Csoda Forrás) nevű gyönyörű kirándulóhelyen. A délutáni közös ebéd után foglaltuk el a szállásunkat Nagyváradon a Hotel Hubertben. Rövid pihenő után a Blessing Centerben folytatódott késő estében nyúlt a vacsorával egybekötött közös program. A fogadó szervezet bemutatkozása után a Túlélők Ifjúsági Klubunk tagjaiból alakult Signal Fire zenekar adott rövid koncertet, majd előadások hangzottak el mind a két szervezet képviselői részéről és természetesen baráti beszélgetés keretében ismerkedett egymással a két szervezet „apraja és nagyja”. A fiatalok természetesen nehezen akartak nyugovóra térni, így extra programként egy csoportjuk megtekintette a Debrecenből áthozott Virágkarnevál éjszakába nyúló felvonulását is.

2009.08.21.Közös megállapodás alapján programunk második napjára szerveztek vendéglátóink egy outdoor-tréninget a Boga-völgyében. Az erő és bátorságpróbáló program kiváló csapatépítés is volt egyben. A hangulatos interkulturális est bográcsos vacsorával és beszélgetéssel zártuk.

2009.08.22. Látogatásunk utolsó napjának délelőttjén közösen kirándultunk ki a Nagyvárad melletti Baile Félix nevű kirándulóhelyre, ahol folytattuk a tréninget, majd befejezéseként a nagyváradi csapat fiataljai mutatták be csoportunknak Nagyvárad belvárosát és történelmi nevezetességeit. A késődélutáni közös ebéd után nehezen ment a búcsúzás. A program valamennyi résztvevője megegyezett abban, hogy tartani kívánjuk a kapcsolatot a továbbiakban is és újabb pályázati lehetőséget keresünk a jövőbeni együttműködésre, találkozásra.